Pontos idő

4.10.10

Önkormányzati választások

Véget értek a 2010 évi önkormányzati választások.A családom és én folyamatosan végigkisértük az eseményeket,természetesen a város jövője érdekében kollektívan mentünk szavazni.Az este folyamán amikor a ceglédi csatornán közzé tették és folyamatosan frissitették a választási eredményeket,mindvégig izgalommal követtük a változásokat. Már az adatok 6%-os feldolgozottságánál a régi polgármester Földi László 53 % szavazattal állt az élen,mögötte Petrényi Mihály 12 %-al. Majd leestem a székről,hiszen erre nem számítottunk.Igaz még csak az eleje volt,de volt egy balsejtelmem.Ha a Földi nyeri meg a választásokat,akkor Ceglédnek annyi.Igaz a Földit már országgyűllési képviselőnek is megválasztotta a tudatlan Ceglédiek közössége,de mertem remélni,hogy mégegyszer nem választanak meg polgármesternek egy olyan embert aki képtelen ellátni a feladatait,belekeveredik egy korrupciós botrányba,amivel már a hvg.hu  is behatóan foglalkozott,ráadásul alkoholos állapotban,részegen a hányásába majdnem belefulladva emelik föl a rend őrei a Szabadságtér egyik padjáról.A Földi úrnak a ceglédiek egy ráillő nevet is adtak:-húgyos-szaros Laci.
Gyakorlatilag a 80%-os feldolgozottságnál,már tudtuk,hogy itt már vége,mert a Földi már igaz,hogy 40 %-on állt,de sajnos Petrényi még mindig 20 %-on.Gyakorlatilag itt már minden eldőlt.
Az érdekes az ennél a két embernél,hogy Petrényi volt az aki kiborította a bilit még a nyár elején,vagyis mint a Várvag kft. ügyvezetője,amely az önkormányzat vagyongazdálkodási cége.Petrényi átnézte az önkormányzat által kötött szerződéseket és megállapította,hogy különös visszaélések történtek.Ő úgy gondolta nem falaz a Földi úrnak és nem takargatja a furcsa és korrupt szerződéseket,hanem kitálal,először a képviselő testületnek.
A képviselő testület nem vette jó néven,hogy egy új ember beleavatkozik a kis üzletükbe,ezért elkezdték támadni Petrényit.Amikor már életveszélyesen meg is fenyegették akkor vitte nyilvánosság elé a dolgot.Közben a Földi mint polgármester az irodája elé állított több ruhásszekrény méretű embert és így nem engedték be az irodájába.A Földi kirúgta a Petrényi urat,annak ellenére,hogy a média hangos volt a polgármester és pribékjei korrupt ügyeiről.
Petrényi birósághoz fordult s mindeközben megszerezte a lehetőséget a Jobbik segítségével,hogy elinduljon a polgármesteri székért mint független jelölt.A jobbik visszaléptette Ifj.Pálinkás Miklóst ,Petrényi javára.Annak ellenére,hogy mindenki tudta azt a tényt,hogy mik folynak Cegléden és azt is,hogy az önkormányzatnak  4 milliárd forint adóssága van újból megválasztották a polgármestert és a képviselő testületet.Talán egy változás van a testületnél,de lényegében ugyanazok a hazug,korrupt,zsivány,nagyképű tahókból állt össze.Függetlenül attól,hogy kinek milyen végzettsége van,még nem lesz jó hazafi és becsületes önkormányzati képviselő és esetlegesen alporgármester ill. polgármester.
Nagyon-nagyot csalódtunk.Volt sejtésem,hogy megint ugyanolyan rossz világ jön ránk mint eddig.

A legutóbbi korrupciós botrány:

Cegléd város polgármesterét Földi Lászlót és csapatát,Takáts László alpolgármestert illetve Tótin Lóránt Alpolgármestert és családjaikat a ceglédi Ökovíz kft. kiutaztatta külföldre nyaralni a fent említett kft. költségén,amit a ceglédi emberek fizettek meg.
____________________________________
Földi Lászlót és feleségét Kubába
Takáts Lászlót és feleségét Indiába
Tótin Lóránt és feleségét Abu Dhabiba
____________________________________
Még az a jó,hogy a repülőjegyek minden lényeges adatot tartalmaznak és így nem nehéz kideríteni,hogy mikor és ki rendelte meg a repülőjegyeket.

Vajon miért is ennyire drága a víz és csatornadíj Cegléden esetleg országos szinten?

Tessék Ceglédiek ezt akartátok,most megkaptátok! Sajnos ezt a családom és én is megszívtuk.De miért? Vagy azért mert tájékozatlanok a ceglédi emberek,vagy azért,mert tulságosan szimpatizálnak a fidesszel és nem veszik észre azt,hogy a fidesz köreiben mekkora rothadás van! Mi is szimpatizálunk a fidesszel,de a korrupcióval nem!!!

0 megjegyzés: